Orgona szüléstörténete 2023.04.23.
AUM-os kismama jógásom, Orgona, egyenlőre rövid szüléstörténetét hozom nektek, engedélyével képekkel együtt ?? Arra is most kaptam engedélyt, hogy megosszam, hogy Orgonát az utolsó hetekben elhagyta a párja (mégis meggondolta magát a férj szerepet illetően, miközben az apa szerepre igényt tart), és Orgona ebben az iszonyatosan nehéz érzelmi helyzetben töltötte a harmadik trimeszter második felét, a szülés utáni aranyórában, és azóta is ezzel a nehezítéssel igyekszik jelen lenni a babájának, és belehelyezkedni az anya szerepbe. Nagyon nehéz akkor is az elhagyatás, ha az elhagyó teljesen eltűnik az ember életéből, de talán még nehezebb, ha egyfolytában feltűnik, miközben még kötődünk hozzá. Nem tudom, hányan lennénk képesek viselni azt a terhet, amit Orgona, azt hiszem, ő egy igazi hősnő, nagyon szorítok neki. Szerencsére édesanyja és nővére mellette állnak és segítenek neki. Dr. Dékány Ágnessel, magánkórházban, normál hüvelyi szülés, megváltozott tudatállapottal a kitolási szakban, kis oxi, kis vákuumos rásegítés és gátmetszés a végén, de teljesen pozitív megélés, ami a szülést és a női kör támogató erejét illeti. További rengeteg lelki erőt kívánok, Orgona, és sok-sok segítőt-támogatót! Legyél a jelen pillanatban a babáddal, szívvel-lélekkel, hagyd az elme gyötrő-kínzó gondolatait – ezt kívánom, csak így lehet ezt a helyzetet viselni.
„Kedves Éva!
Az utóbbi pár nap nagyon kemény volt érzelmileg, próbáltam csak a Babámra koncentrálni, de a volt férjem jelenléte eléggé megviselt. Az arany órát megosztottam vele, és hát minden nap jött, nehéz. Ma jöttünk haza a kórházból. Alíz csodálatos Baba, a szülés egy csoda volt, kemény menet, de azt mondtak a szülésznők és a nőgyógyász is, hogy nagybetűs SZÜLÉS-t vittünk végbe Alízzal. Hüvelyi volt, elfolyt magzatvízzel mentem be, 3 cm tágulással. Fájdalmaim nem voltak erősek, ezért a beleegyezesémmel feltettek az oxit 21:00-kor. Április 20. hajnal 01:57-kor megszületett Alíz, fél órás kitolási szakkal, elfogadtam a gátmetszést, 35cm volt a baba koponya körkeresztmetszete, nem akart kiférni, még így is lett kis szakadás gátnál-hüvelynél. Az utolsó tolás előtt beleegyeztem a vákuumba, hogy ne legyen tovább benn a szűk helyen. Módosult tudatállpotom is volt: a kitolási fázisban, amikor kb. 45 másodperceket toltam, ott kerültem egy módosult tudatállapotba. Teljesen más hangokat hallottam, mély női hangokat, mintha nem lettem volna a testemben, mintha nem én cselekedtem volna, hanem valami elementáris erő. Amikor épp bújt ki belőlem a kisbabám, nem tudtam, hogy szülök vagy megszületek éppen. Amikor rám tették, csak néztem hogy került ide, ez a baba ő vagy én? Az orvosi csapat profi volt, erős női szeretetteljes energiákkal voltunk körülvéve. Nagyon megindító és felszabadító volt. Tényleg egy természetfeletti csoda ez az egész. A jógán tanult légzéseket csináltam végig, elringatóztam a fájdalmat, kifújtam őket az aranyfonálba, „ó” légzéssel stimuláltam a méhösszehúzódásokat. Amíg nem erősödtek az összehúzódások, az általad küldött kismama jóga óra zenéi mentek a háttérben. Tényleg, csodás volt, a nővérem végig velünk volt. Nagyon hálás vagyok azokért, amiket Tőled tanultam, úgy szültem, ahogy szerettem volna.
Szeretettel es hálával,
Orgona es Alízka”
Kövess minket a Facebook-on!